Főiskola után nehéz volt munkát találni, de a kollégium védő, óvó szobája, még adott némi kis haladékot a nagybetűs élet elkezdésére. Barátommal akivel már időközben összekötöttük az életünket, a munkakeresés mellett a lakáskeresés feladata is ránk nehezedett, igaz nem sokat válogattunk. Budapest belvárosában egy negyedik emeleti bérház verőfényes garzonja a szívünkbe zárta magát, így szüleinknek és minden anyagi erejét össze kellett szedniük a boldogulásunkért. A staférungom nem sok volt, igaz valahogy az ember fiatalon nem érzi, hogy mennyi mindene hiányzik még, pláne akkor, ha a saját önálló életébe kezdhet bele miközben a szívét büszkeség tölti el: Van már lakásunk és munkánk is. Mi kellhet még?

Egy kanapé. Vagy legalábbis valami, amin elalszunk és a vendéget is fogadhatunk rajta. Elvégre a földre nem lehet lefeküdni, vagy valakit leültetni? Szerencsére sok utánajárás után megláttuk Őt, egy használt bútorárú boltban, bár igaz ennek a boltnak a „használt” feliratát sosem értettem, mivel inkább itt-ott törött, azaz kis hibával rendelkező, vagy hiányos bútorok voltak ezek, sem mint igazán „használt” dolgok.

A sarokülő (mert valójában így hívtuk Őt egymás között) két részből állt. Egyik része kinyitható volt és így dupla ágyként is funkcionált. Trabantunk tetején két részletben hoztuk el és cipeltük fel a harmadik emeletre, de megérte: a galéria alatt pontosan beillett a sarokba!

Már jó pár hete együtt éltünk vele, amikor úgy éreztük, hogy bizony magányos. Jó lenne, ha vele szemben lenne egy fotel is, így a vendéget előkelőbb helyre tudnánk ültetni miközben beszélgetünk, na és ha szemben ül jobban fel lehet venni a szemkontaktust.

Üzletről üzletre jártunk minden hétvégén, de végül megtaláltuk a fotelt, amely pont hozzá illett. Ugyanaz a kárpit, ugyanaz a háttámla! Hihetetlen! Egy család téblábolt körülötte és úgy tűnt meg akarják venni, de mi szerencsére előbb „lecsaptunk” azaz leültünk rá. Amíg az eladó oda nem jött, nem tágítottunk mellőle! Amikor hazavittük és a sarokülő mellé letettük, büszkén meséltük el mindenkinek a történetét. Amíg külön voltak, az egyik csak egy sarokülő volt a másik meg csak egy fotel.  De most, így együtt, már kész sarokülő garnitúra!

A sarokülő minden családi eseményen, vagy baráti összejövetelen ott volt. Nagyon sok fénykép készült vele. Ahogy lapozom a fotóalbumot, arra gondolok mennyi mindent megélt. Mennyi mindent látott. Hiszen ott volt velünk. Végig volt velem a terhességem alatt és végig volt a gyermekeim születésénél is! De ne szaladjunk ennyire előre!

Amikor a hasam egyre gömbölyödött (és nem nagy mennyiségű sörfogyasztás vagy egyéb puffadásos dolog miatt) bizony új lakás után kellett néznünk! Igaz a főnököm azt mondta, hogy nem érti minek nekünk nagyobb lakás?! Nem láttam még gyereket? Ilyen pici - mutatta a kezével. Egész kis helyen is elfér!

Hónapokig kerestük, míg végre a sors keze bekarikázott egy pest megyei települést, valami Pomáz nevűt. Hogy pontosabb legyek, egy a hirdető újságban, az én kezem volt ami karikázott, de az nem hangzik olyan jól. Addig sosem hallottam erről a településről, de már csak 30 nap volt a baba jöveteléig, így meg kellett hozni a döntést.

Meghirdettük hát a Budapesti lakást is és a netre és felraktunk egy két képet róla, melyek közül az egyiken a sarokülő is volt. A galéria alatt, a sötétkék bőrhatású kárpitjával díszelgett, miközben a felette lévő fenyőpolcokon, a lámpával megvilágított gipszszobrok emelték méltóságát. Gyönyörű volt! A vevőjelöltek egymásnak adták a kilincset megjegyezve, hogy milyen szép és barátságos ott az a sarok, és a végén felfelé licitáltak a lakásra. Neki köszönhetjük hát, hogy gyorsan tudtunk lakást váltani, ráadásul emelt áron adhattuk el régi fészkünket.

A sarokülő tehát jött velünk. Természetesen az elsők között tettük le méltó helyére, a nappaliba. Ahogy teltek az évek, segített megtanítani a gyerekeket felállni. Ideális magasságával, és puhaságával ugyanis kitűnő volt, egy 9-10 hónapos babának a felkapaszkodáshoz és a könyökléshez. Tötyi vitéz (a lányom) és Töki vitéz (a fiam) sokat köszönhetett neki. Persze sokszor össze is nyálazták, vagy lebüfizték, lecsokizták őt, de a huzata sokáig jól bírta strapát.

A gyerekkönyvek és az általam vásárolt új könyveknek is hely kellett így a sarokülő mögött a támlája méreteihez igazodva úgy polcrendszer alakult ki, amely tökéletesen illeszkedett,  méretben is hozzá.

A sarokülőnk sok titkot is ismerhetett. Tudta például, hogy hogyan néz ki a Télapó, vagy  Jézuska. A helyéről tökéletes kilátás nyílt ugyanis az erkélyajtóra, ahová amíg sétáltunk a kertben, a mikuláscsomagokat lerakta a Télapó. Őrá pakolt mindig a Jézuska is karácsonykor, mivel ő volt legközelebb a karácsonyfához!

Esténként a tévénézéshez tökéletes fekhely volt.  Ülő helyzetben könnyen lecsúszhatott benne az ember és már el is nyomta az álom, az egy kilencven hosszú belógó részén. A lekerekített vége volt a szoba közepe felé így azon a végén nagyon sokat ültünk a lakásban jövet menet.

Az évek során a gyermekek sokat lovagoltak a tetején, ugráltak az ülőkéjén, így a szivacs többször megcsúszott az ülőkéje pedig javításra szorult. A kárpit tisztító gép se tudta már újjá varázsolni, úgy mint régen, így szomorúan vettük tudomásul, hogy vége. Elválnak útjaink! Új sarokülőt kell vennünk!

230 szer 190. Ez volt a mérete! Minden üzletben ezt mondogattuk az eladóknak: 230 szer 190. Ilyet szeretnénk! Nem, nem jó a 90 magas, mert nekünk 85 magas kell. Nem az ülőkéje se legyen 50 centiméternél mélyebb, ha lehet! Micsoda? Csak 180 hosszú? És nincs lekerekítve a vége? Valami szebb bőrhatású huzatuk nincs? Azt az anyagot már nem gyártották, így egyre több mindenről le kellett mondanunk, ami Rá emlékeztetett volna. Amikor megvettük az új sarokülőt, a régit alaposan becsomagoltuk Folpackba, hogy semmiképpen ne sérüljön. Levittük a tárolóba és feladtuk az alábbi hirdetést: (Hogy pontos legyek minden E-maillel rendelkező ismerősömnek megküldtem)

„Régi sarokülőnktől nagy szívfájdalommal megválnánk, mert újra cseréltük. Az elmúlt két évben most találtuk meg, a közeli hasonmását, csak barnában és kicsit kockább formában. Mivel szoros érzelmi szálak is kötöttek hozzá (első közös bútora a családunknak), ezért nem szívesen látnám egy konténer alján, szakadtan!  Szeretném ezért felajánlani!

Néhány szót róla: 230 centiméter széles és 190 centiméter a benyúló része. Jobbos, azaz jobb oldalon nyílik előre. Kék színű, kicsit cirkás no meg viseletes színű (Magyarul koszfoltos. Hát ez van, ahol gyerekek is vannak! A kárpittisztító gép nem vitte nekem ki, bár vegyszereket nem raktam bele, mert nem akartam a kicsik miatt használni.) Mi ezt úgy küszöböltük ki, hogy egy a polár anyagot vettük rá, ami nagyon jól tapad hozzá és mindamellett könnyen levehető és kimosható is. A fotón is azzal van letakarva, tehát a kék színű takaró széria tartozék, mert puha meleg és praktikus, no és persze kulturált, tiszta felületet ad! Ha kihúzzuk, 120 centiméter széles vendégágy lehet belőle! Kihúzás nélkül pedig a tévé előtti elalváshoz ideális az 190-es hossza. (Csak kissé lecsúszol és szunya! Nem lóg le a lábad a végén!) Ágyneműtartója nincs. Pénzt nem kérnék érte .Most a tárolónkban alszik téli álmot befolpackozva. Ideális hétvégi házba vagy ahová neked tetszene!

Ui : egy deszkája megreppent, de könnyen javítható alulról csak meg kellene szegelnie egy ügyes apukának.”

Az új gazdája hamar jelentkezett. Egy házaspár vitte el egy gyermekotthonba. Azt mondták ott jó helye lesz majd. Egy kopár üres folyosó végén fog díszelegni. Sok árva gyermek fogja majd használni baráti beszélgetésre, vagy csak egy kis üldögélésre, ugrálásra.

Ennél méltóbb helyet nem is álmodhattam volna! Szerette a gyerekeket és a nagy társaságot is. Biztos vagyok benne, hogy most is jól érzi magát! Nagyon fog hiányozni és innen üzenem: nem pótolható, hiszen még egy ilyen sarokülő nincs a világon!

Íme Ő akkor, amikor megvettük  és akkor, amikor elbúcsúztunk tőle: